Három HTC-vel kapcsolatos hír is érkezett ezen a szép nyári napon. Címszavakban: pénz, pénz, és pénz.
● A Bloomberg értesülései szerint a HTC leszerződtette két éves időtartamra a Vasembert, vagyis Robert Downey Jr.-t. A színész a HTC arcának szerepet töltené be, az ő feladata lenne a márka népszerűsítése. A színész szolgálataiért állítólag 12 millió dollárt fizettek, de a Bloomberg megkeresésére a HTC szóvivője csupán annyit válaszolt, hogy nincs semmi bejelentenivalójuk.
Forrás: The Verge
● A HTC tavaly a rossz pénzügyi helyzetük miatt felére csökkentette a cég vezetőinek bérét. A vezérigazgató a cég részvényeseit türelemre intette a pénteki gyűlésen, és elmondta, hogy a prognosztizált One eladásoknak köszönhetően a cég újra egyenesbe jöhet.
Forrás: VR-Zone
● 10-ről 15 százalékra szeretné növelni idén piaci részesedését a HTC. A vezérigazgató optimista, és szerinte elérhető ez a célkitűzés. A cég idén eddig hat új modellt dobott piacra, lefedve velük mindegyik kategóriát, és még ugyanennyi modell érkezésére lehet számítani a 2013-as évben. Hogy sikerült-e elérni ezt a célt, az majd hat hónap múlva kiderül.
Forrás: Android Authority